Nyers képeket nem adok át, és a végleges darabokat is én választom ki az elkészült fotókból. Ebben kérem a bizalmatokat, mindenképpen igyekszem a legelőnyösebb képeket kiválasztani rólatok, de emellett a fényeket és a kép minőségét is szem előtt kell tartanom. Továbbá a nyers képek nem feltétlenül adják vissza azt a hangulatot és összképet, amit én akkor ott a helyszínen beleláttam abba a pillanatba, és ezt az utómunkával tudom hozzáadni.
A szabadtéri fotózásokat szinte kizárólag a naplemente előtti egy órában, azaz az aranyórában csinálom. Ennek oka a csodálatos színek és fények, amikkel ilyenkor megajándékoz minket a természet. Ennél korábbi időpontokban az erős napfény, kemény árnyékok nem teszik lehetővé ilyen minőségű képek készítését. Ez a nyári időszakban akár este 8 órás kezdést is jelenthet, ami sokszor fejtörést okoz a kisgyermekes szülőknek. Természetes az aggódás, hogy a kicsik nem fogják bírni az estét, de szerencsére eddig mindenkivel sikerült ezt megoldani. Egy plusz alvás délután vagy a kocsiban odafele menet, mindig segít megnyújtani a napot. A helyszínen pedig jókedvvel, játékokkal elterelem a gyerekek figyelmét, és nyoma sem lesz a fáradtságnak, nyűgösségnek. 🙂
A foglalás után egy öltözködési útmutatót küldök nektek emailen, és a fotózás napjáig segítek mindenben, hogy a legmegfelelőbb ruhákat rakjuk össze, emelve ezzel a képek hangulatát. Ha pedig nem szeretnétek ezzel foglalkozni, akkor kérjétek a stylist szolgáltatást, aki teljes mértékben leveszi a vállatokról ezt a terhet, és a fotózás napján teljes szettekkel jön a helyszínre.
A fotózás után 2-3 nappal küldök egy pár képet ízelítőként, a teljes anyagot pedig 14 napon belül egy online galéria formájában adom át.
Több szabadtéri helyszínt ajánlok nektek Budapest környékén, ahol mesés képeket tudunk készíteni. A beltéri fotózásokat illetően több stúdióban dolgozom Budapesten, ezek közül együtt választjuk majd ki, hogy stílusában és helyszínileg melyik a megfelelő nektek.
Fontos tisztázni, hogy a rossz idő nálam esőt vagy erős szelet jelent. Ez esetben természetesen elhalasztjuk a fotózást, és pár napos eltéréssel új dátumot adok nektek. Felhős idő esetén megtartjuk a fotózást.
Ha további információra van szükséged,
Ha további információra van szükséged, vagy szeretnéd, hogy megörökítsem a Ti pillanataitokat, itt tudsz nekem üzenetet küldeni.